Linkújság - Informatika, számítástechnika

MLM vezetőknek vezetést támogató MLM szoftver

MLM vezetőként keres egy megoldást, amivel hatékonyabban tudja építeni MLM üzletét, és vezetni MLM hálózatát? Ismerje meg az MLM szoftver vezetést támogató megoldásait, amivel MLM hálózattól függetlenül hatékonyabban végezheti vezetői munkáját. Ön egyszerre nem csak 1 MLM hálózatot tud vele menedzselni, hanem többet is. A vezetői funkciókat használhatja az összes MLM hálózatra, 1 MLM hálózatra, 1 MLM csapatra, illetve egy adott hálózatépítőre. MLM vezetőként látni fogja hálózata üzleti ügyeinek a státuszát. Ezáltal mindig tudni fogja, hogy hány üzleti ügy van folyamatban, ezek jelenleg milyen státuszban vannak, és egy adott státuszban hány ügy található. Ez nagyban hozzájárul a vezetéshez, hisz megmutatja melyik ága mennyire eredményes, hol kell nagyobb támogatást nyújtani. Feladat és tevékenység kezelőjével nem csak a saját feladatait tudja nyomon követni, hanem MLM vezetőként a hálózatépítői feladatait is. Látni fogja, hogy kik azok akik határidőre elvégzik a rájuk bízott ügyeket, kik azok akik csúsznak a feladataikkal, és kik azok akik hozzá sem kezdtek. Egységesen tudja MLM vezetőként a teljes csapat számára kezelni a nyomtatványokat. Online karbantarthatja, megoszthatja bizonyos személyekkel, vagy a teljes MLM csapata számára elérhetővé teheti. Ezzel biztosítani tudja, hogy mindig az aktuális nyomtatványokat használják a hálózatépítők. Email megoldás további lehetőségeket nyújt az MLM vezetők számára, mert az email-ben küldött dokumentumok bekerülnek az online tárhelyre, és email-ben feladatokat is tud adni a hálózatépítők számára. A csapata a 10XMLM-en belül email-en és chat-en tud egymással kommunikálni. További MLM vezetést támogató megoldásainkat megismerheti a honlapunkon.

Forrás: http://10xone.hu/MLM-vezetes

2011-07-20

Logo tervezés.

A logo informatív. A logo érzelmeket közöl és vált ki. A logo megmozgatja a fantáziát. A logo egy koncentrált taktikai atomcsapás az ügyfél bizonytalansága és döntésképtelensége ellen - először jól képen töröljük vele a kételyeit, mielőtt azok megszólalnának... A logo először lő, aztán kérdez.A logó tervezés vitathatatlanul a legfontosabb arculati elem, amire kiemelt figyelmet kell fordítani. Éppen ezért összeállítottunk egy olyan logó tervezés szolgáltatást, amely magas színvonalon biztosítja az Ön cége számára a tökéletes logó tervezés. Logó tervezés:

Logó tervezés - ingyenes konzultáció.
Az első találkozó alkalmával mi megyünk el Önhöz.
3-4 eltérő logó tervezés készítése az Ön igényei alapján.
3 logó tervezés módosítási kör.
Korlátlanul nagyítható vektorgrafikus logó tervezés.
Azonnal használható JPG változatok.
Háttér nélküli PNG kép színes felületekhez.
logó tervezése, logó készítése, logó

Forrás: http://www.logotervezese.hu

2011-07-01

Weboldal készítés

VTeam Design Célja, hogy a lehető legszélesebb körű szolgáltatást nyújtsuk Ügyfeleink számára, megfizethető áron. A háttérben egy fiatalokból álló csapat dolgozik azon, hogy Ön mindig elégedett legyen. Segítenek a tervezésben, esetleg részben, vagy teljes mértékben átvállalják azt.

Vállaljuk, logók, bannerek elkészítését, fő szakterületünk pedig a webdesign, weboldal készítés és programozás, melyhez igény szerint tárhelyet is kínálunk. Erről bővebben a Szolgáltatások menüpont alatt tájékozódhat.
A referenciák menüpontnál a korábban elkészített munkáinkat láthatja. A weboldal készítés, ahogy további szolgáltatásainknál is, az aktuális trendekhez igazodunk.
weboldal készítés,honlap készítés,weboldal,honlap,design

Forrás: http://www.vteamdesign.hu

2011-07-01

Weblapkészítés a világháló trendjeinek megfelelően

Céget alapított és már csak egy komoly weblap elkészítése jelenti a legfőbb problémát az Ön számára? Válassza ki http://weblapkeszito.info/"> weblapkészítés  megoldásaink közül az Önnek megfelelőt. Fontos, hogy a szolgáltatás, amelyet Ön kínál, közérthető módon legyen közvetítve, továbbá fontos hogy egy weblap megfelelő sebességgel bírjon, mert bizony a látogatók egy lassú oldal esetében nem sokat időznének ott, és az Ön által közvetíteni akart szolgáltatástól is hamar elmegy a kedvük. Válasszon egyedi vagy ingyenes CMS rendszereink közül vagy ragaszkodjon a keresőoptimalizált weblaphoz, mi mindenben a segítségére leszünk. Döntsön minél előbb, hogy vállalkozása weblapja minél előbb a világhálóra kerülhessen. Most is sok millió ember böngészi az internetet, az őket érdeklő információk után kutatva. Látogasson el hozzánk minél előbb, várjuk szeretettel.

Forrás: http://weblapkeszito.info/

2011-06-27

Google AdWords

A Meteora Reklámügynökség Kft. Magyarország egyik legnagyobb Google AdWords-szel foglalkozó vállalkozása. Ha Ön szolgáltatásait vagy termékeit interneten szeretné hirdetni, akkor az Ön számára a Google Adwords a legjobb választás!A Google Adwords kulcsszavas kereső rendszere lehetővé teszi, hogy potenciális ügyfelei könnyen rátaláljanak cége honlapjára. A Google Adwords a legpontosabb hirdetési forma, hiszen Ön választhatja ki, hogy hirdetése mely földrajzi területen, a nap mely szakában jelenjen meg. Ha pontos, precíz hirdetést szeretne kedvező áron, amely valóban eljut potenciális ügyfeleihez, akkor válassza a 4 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Meteora Reklámügynökséget.

Forrás: http://www.meteora.co.hu/

2011-06-26

Mire jó egy mlm szoftver?

Az mlm terültén dolgozók számára ugyan úgy fontos, hogy rendszerezetten végezzék a munkájukat, mint más típusú cégek értékesítőinek. Ahhoz, hogy hatékonyan végezzék a munkájukat, fontos, hogy ügyfeleiket megfelelően nyilvántartsák. A feladataikat, és üzleti ügyeiket naprakészen tartsák. A találkozóikat pedig naptárukban vezessék. Ha vezető lesz ember, akkor a kihívások tovább növekednek, mert akkor már nem csak a saját ügyeinket kell megfelelően kezelni, hanem munkatársainkat is vezetni kell. Ez csak egy része a napi kihívásoknak, melyekkel nap, mint nap szembesülünk. Ezeknek a feladatoknak a megoldására sok lehetőség van. A cégek egyre inkább valamilyen szoftverrel oldják meg ezeket a feladatokat. Ennek az oka, hogy sokat könnyít egy szoftver a munkájukon, a másik, hogy ezen kívül még sokkal több megoldást is igénybe tudnak venni egy crm szoftverrel. Az mlm területén dolgozók, ha hasonlóan szeretnék optimalizálni a munkájukat, mint a cégek, akkor kompromisszumokra kényszerültek. A 10XMLM egy mlm szoftver, mely kifejezetten az mlm területén dolgozók számára készült felhő alapú szoftver megoldás, melyet kedvező havidíj formájában lehet igénybe venni. Kíváncsi hogyan tudja kevesebb, mint napi egy ásványvíz árából profin irányítani az mlm üzletét? Olvassa el honlapunkon, milyen előnyöket kínál egy mlm szoftver, és hogyan tud hozzá járulni az mlm vagy network marketing területén dolgozók üzleti sikeréhez. 10XMLM – mlm szoftver a sikeres hálózatépítéshez: http://10xone.hu/mlm Mlm megoldások oldalunkon részletesen bemutatjuk, hogy melyik megoldásunk milyen előnyökkel jár Önnek is: http://10xone.hu/mlm-megoldasok Amennyiben szeretné Ön is kipróbálni regisztráljon oldalunkon, és 1 hónapig kötelezettségmentesen megismerkedhet egy mlm szoftver előnyeivel.

Forrás: http://10xone.hu/mlm

2011-06-23

Rendszergazda

Főállású rendszergazda, adó és járulék vonzatok nélkül? - Cégünk állandó szolgáltatással és előre tervezhető költségvonzattal áll ügyfelei rendelkezésére! Amennyiben informatikai rendszere nem igényel napi 8 órás karbantartást, főállású rendszergazda foglalkoztatása helyett, cégünk fix havidíj ellenében, folyamatos megoldást biztosít rendszerkarbantartás szerződésünk alapján. A kiszervezett informatika bevezetésével Cégünk rendszergazda szakemberei folyamatos havi, illetve negyedéves helyszíni karbantartással valósítják meg számítógépei és hálózata állandó optimális működését. Történt már több órás leállás és adatvesztés számítógép hiba miatt?  Aki eddig segített, most tanácstalan? Ennek megelőzése érdekében: cégünk folyamatos, munkalappal dokumentált havi karbantartást végez,
a számítógépein tárolt minden adatát bizalmasan és titkosan kezeljük,
az ügyviteli szoftverek széles skálájának ismeretében biztosan mentjük és telepítjük újra adatbázisait,
a hosszú-távú működéshez, fejlődéshez folyamatos tanácsadással állunk rendelkezésére,    Mit tartalmaz a Rendszerkarbantartás szolgáltatásunk? Rendszeres, havi szintű, előre ütemezett karbantartást,
Folyamatos készenlétet és felügyeletet,
Korlátlan számú, munkanapokon és akár munkaszüneti napokon is elérhető telefonos ügyfélszolgálatot,
Állandó on-line ügyfélszolgálatot, segítségnyújtást, továbbá: a számítógépes környezet ellenőrzését,
a rendszer elemek állapotának vizsgálatát,
az adatmentések végzését,
az aktuális frissítések végrehajtását,
az Antivirus megoldások biztosítását,
a kellékanyagok cseréjét,
a szükséges beállítások megvalósítását,
a számítógép külső-, és belső tisztítását.   Miért érdemes a havi szintű karbantartást választania? mert a számítógéppel végzett munkája állandóan jó színvonalon történik, mind a megbízhatóság, mind pedig az adatbiztonság terén.    Kössön rendszerkarbantartás szerződést –  Perfect-IT Services Kft a garancia!   A karbantartást ügyfeleink részére egy díjmentes rendszerállapot felmérés és egy kölcsönösen előnyös szerződés megkötése után végezzük.
A szerződés részletes ismertetése során vázoljuk a havi rendszerkarbantartás további előnyeit, aktuális akcióinkat. Az elvégzett rendszergazdafeladat-együttesről minden esetben, 2 példányban munkalap készül, mely a pontos elszámolás alapjául szolgál.   A karbantartást eseti jelleggel is elvégzik szakembereink, azonban az IT rendszer hosszú távú működését csak a folyamatosan végrehajtott üzemeltetés mellett garantáljuk. Minden esetben felhívjuk az Önök figyelmét a folyamatos karbantartás előnyeire, a választást az ügyfelekre bízzuk.

Forrás: http://www.perfect-it.hu

2011-06-22

Webáruház készítés

Az internetes kereskedelemhez elengedhetetlen egy biztos alap, a megrendelő és az értékesíteni kívánt termékekhez kialakított felület: egy megbízható, napi 24 órában, heti hét napban üzemelő webáruház. Olyan elektronikus kereskedelmi megoldásokat kínálunk, amelyek kifejezetten az egyéni és egyedi igényekhez igazódnak, hogy Ügyfeleink kínálata a megfelelő keretbe foglalva, sikeresen juthasson el a célközönséghez. Szolgáltatásaink közé tartozik a statikus és dinamikus honlapok, portálok, webáruházak készítése az első lépésektől az internet-marketing utolsó fázisáig. Munkáink egyediek, soha nem készítünk két hasonló honlapot.

Forrás: http://www.publicart.hu/

2011-06-11

Laptop boltok, tesztek, vélemények

Laptop vásárlás előtt tájékozódjon körültekintően! Milyen laptopot vegyen akkor, hogyha szeretné kiváltani vele a meglévő asztali számítógépét? És hogyha az a cél, hogy a legújabban kiadott számígógépes játékok fussanak rajta?
Mindezekre a kérdésekre választ kap a laptopok.net weboldalon!
Mert a tájékozott  laptop vásárlás fontos dolog! Ne bánja meg utólag az Asus laptop vásárlást, válasszon körültekintően!
Az első és legfontosabb lépés annak tisztázásai, hogy milyen elvárásokat támaszt leendő Asus laptopjával szemben: az a legfontosabb, hogy az Asus notebook olcsó legyen, vagy az, hogy fussanak rajta a legújabb számítógépes játékok? Gyakran utazik, és az utazások során szeretné használni az Asus laptopot, vagy az otthoni, asztali számítógépét szeretné leváltani vele?

Forrás: http://laptopok.net/

2011-06-10

Torrentezés

Magyarországon pár éve jött divatba a P2P fájlmegosztók használata, először a fapadosabb DC++ volt elterjett, de a bittorent kliens bevezetése után, a P2P közösség teljesen átállt, a torrent használatára. Ennek előnye az, hogy amit letöltesz, már egyben meg is osztod a többiekkel, így nem csak kapsz, de adsz is. Azonban sajnos sokan nincsenek tisztában azzal, hogy bizony sokszor amik letöltenek valamit, az bizony illegális. Magyarország legnagyobb bittorrentes fórumán választ kaphatsz a torrentezéssel kapcsolatos. kérdéseidre

Forrás: http://www.bittorrentpotal.hu

2011-05-20

A SAP rendszer bevezetésének előnyei

Egy 20 fő feletti vállalkozás irányítása napjainkban már igen ritkán oldható mag hathatós informatikai támogatás nélkül. Ennek megoldásai az egyszerű excel táblától az integrált vállalatirányítási rendszerekig terjednek.
Ezen rendszerek általánosan elterjedt rövidítése az ERP, mely az összes ügyviteli rendszer átfogó elnevezése. A vállalatirányítás elengedhetetlen eszköze egy jól konfigurált ERP rendszer. Ezen rendszerek közül a legismertebb a német fejlesztésű SAP, mely hazánkban is egyre népszerűbb.
Egy a cég működéséhez megfelelően illesztett SAP rendszer olyan lehetőségeket rejt magában, amire korábban a cégvezetők nem is gondoltak volna. A készletek pontos ismerete elengedhetetlen alapja a cégek működésének, mint ahogy a gyártás és logisztikai folyamatok pontos tervezése is jelentős  költségeket takaríthat meg. Az, hogy minden automatiksan a főkönyvi vonalon is könyvelésre kerül olyan mértékben egyszerűsíti a pénzügy feladatait, hogy sokkal kisebb gárdával is el tudja látni feladatát.

Forrás: http://www.mindsystem.hu/

2011-05-16

Széchenyi terv 2011 - informatika

Az új kormány a 2010-es év sikerei után, hasonló feltételekkel idén ismét elindította a Széchényi Terv fedőnevű pályázati programot. Ennek keretein belül a tavalyihoz hasonlóan idén ismét lehetőség van informatikai elképzelések megvalósítására, fejlesztések finanszírozására. A pályázat előnyeit kihasználva sokkal olcsóbban készíttethet új weboldalt cégének, illetve akár egy vállalatirányítási szoftverre is szert tehet. Ezenkívül a pályázat segítségével lehetőség nyílik a webáruházak és weblapok keresőoptimalizálással történő fellendítésére is. Az InteliArt Média Kft 10 évnyi tapasztalattal, és profi munkatársakkal a háta mögött garantálja, hogy a pályázat keretein belül az Ön igényeinek megfelelő fejlesztést hajtja végre.

Forrás: http://

2011-05-10

Pcmarkt számítógépek

Pcmarkt számítógépek 2év cseregaranciával összeszerelve, letesztelve. A számítógépek akár 4 órán belül átvehetők Budapesti házhozszállítással is. Választható számítógépházak. Minden asztali számítógéphez választható monitor és kiegészítők. Bármilyen alkatrészekből összeállítjuk új számítógépét, amit akár 4 órán belül átvehet házhozszállítással. A rendeléshez csak meg kell adni az asztali számítógépbe kívánt alkatrészek listáját az elérhetőségeinken. Most csak 25.900Ft-ért vásárolhatSzámítógép konfigurációjához Windows 7 64Bit operációs rendszert.

Forrás: http://pcmarkt.hu

2011-04-30

Tárhely és domain regisztráció

Az atw.hu egy közismert magyar tárhely- és domain szolgáltató cég. Szolgáltatásainkat egyaránt ajánljuk magánszemélyeknek, cégeknek, internetszolgáltatóknak és közintézményeknek. Ingyenes tárhely regisztrációnk tartalmaz többek között 500MB ingyenes tárhelyet, PHP és MySQL használatot. További szolgáltatásaink: weboldal készítés, webdesign, arculat tervezés, kereső optimalizálás, virtuális szerver, szerverbérlet különböző csomagokban, szerver hosting szolgáltatások. Külön ajánljuk az All-In-One csomagot, amely a .hu domain regisztráció mellett a weboldal- és domainnév üzemeltetés költségeit is tartalmazza. Budapesti irodánkhoz egy közel 300 m²-es szerverterem csatlakozik. Vállaljuk weboldal elkészítését akár statikus, dinamikus vagy flash betétekkel ellátott oldalak esetében, valamint régi honlap felújítását,  logó és embléma tervezését, honlapkarbantartást. Ha nálunk készítteti el honlapját, a munka nagyságához mérve ajándékba kaphatja a domain regisztrációt 2 évre.

Forrás: http://atw.hu

2011-04-22

Weblap készítés

A CST Mérnök kkt. vállalja Weblapja elkészítését és keresőoptimalizálását elérhető áron. Szerkeszthető tartalmú weblap készítés már 120 000 ft-tól, keresőoptimalizálás 0ft-tól. Fő irányunk a szabványos weblap készítés melynek jótékony hatásai megjelennek az árban és a fejlesztési időben. Weboldalunkon árajánlat készítő alkalmazást is talál mellyel egy hozzávetőleges képet kaphat arról mennyibe is kerülne Önnek a munkánk. Amennyiben szeretné konkrét látványtervet is készítünk és részletes árajánlatot írunk Önnek, csakis Önön múlik, hogy mit szeretne, mi megvalósítjuk!

Forrás: http://

2011-04-21

MSN kérdések

MSN-ünkkel gyakorta fordul elő probléma. Főleg a frissítések tájékán szokott rakoncátlankodni Messengerünk, de gyakoriak a vírustámadások is. Ilyenkor bizony sok kellemetlen percet okozhat nekünk csevegőprogramunk. Ekkor szokott az a rész következni, hogy a neten próbáljuk kérdésünkre megtalálni a választ. Ha szerencsénk van azonnal találunk segítséget, de valljuk be általában ez nem így van. Ennek a kiküszöbölésére született meg az msnkerdesek.com, ahol bármilyen msn-es kérdésedet felteheted, és ahol személyreszabottan foglalkoznak a problémáddal.

Forrás: http://www.msnkerdesek.com

2011-04-20

Virtual call center megoldásai


A Virtual Call Center egy olyan hosztolt call center technológia, amely segítségével rugalmasan és játszi könnyedséggel fejlesztheti call centere profitját. A Virtual Call Center sokoldalú rendszere megoldást biztosít outbound és bejövő  hívások kezelésére egyformán. A Virtual Call Center technológia alkalmas, mind telemarketing, piackutatás, telefonos értékesítés, közvéleménykutatás, mind pedig ügyfélszolgálati tevékenységek lebonyolítására. Külön felületetet biztosítunk mind a supervizornak, mind pedig az operátoroknak. egyszerű , biztos megoldást nyújtunk az új call centert kezdő k, és a már mű ködő  call centerek számára is. A szoftver kiválóan használható távmunkára is, mivel a supervizornak és az operátornak nem kell egy szobában lenni, hogy könnyen menjen a munka. A Virtual Call Center megoldás kiválóan alkalmas más programokkal való integrációra is.


Forrás: http://www.virtual-call-center.hu

2011-04-13

Orion LCD TV, és háztartási gépek diszkont áron

<html xmlns=""> Háztartási és szórakoztató elektronikai webdiszkontunk minőségi műszaki termékeket kínál elérhető áron, házhozszállítással. Széles termékpalettánk a háztartási kisgépektől - porszívó, mosogatógép, kávéfőző - egészen a multifunkciós készülékekig, és és szépségápolási termékekig - hajszárító, hajformázó -  terjed. A kis konyhai gépektől kezdődően a multimédiás egységgel felszerelt amerikai hűtőig mindenféle háztartási eszköz, megtalálható a kínálatunkban. Kollégáink többéves szakmai tapasztalattal, illetve webáruház üzemeltetési tapasztalattal rendelkeznek. Látogasson el oldalunkra, ahol folyamatos akciók, és alacsony árak várják.

Forrás: http://mu-szaki.hu

2011-03-24

Seobaglyak seo blog

Jelenleg is komoly versenyben vesz részt a blogunk. Idén is megrendezésre került egy elsőosztályú keresőoptimalizálási verseny. A viadalon remek szakemberek és amatőrök is neveztek. A verseny igen fontos, hiszen a keresőoptimalizálás módszerének köszönhetően növekszik egy oldal látogatottsága. A feladat, hogy a seobaglyak kulcsszóra kell optimalizálni az oldalakat. Természetesen az oldal témáját megközlíteni bárhogyan lehet. Nálunk a humor és a nevetés kapta a főszerepet. Blogunkon vannak frappáns csattanóval záruló viccek és nevettető videók is.

Forrás: http://seobaglyak.biz

2011-02-09

Különböző CD és DVD

Ha szeretne minőségi dvd lemezeket vásárolni, a legjobb árakat nálunk találja. Nálunk akciós árakon találhat DVD és CD írható és újraírható lemezeket. A szállítás és az online rendelés feltételeit olvassa el, mielőtt minket választana. Továbbá számos kiegészítőket is árusítunk, ami sokszor elengedhetetlenek.  Különböző CD és DVD fajták, akár kényelmesen, otthonról rendelve. Oldalunkon promóciós termékekkel fog találkozni, érdemes elkapni az akciókat, hiszen készletünk korlátozott. További szolgáltatásainkról is olvashat.

Forrás: http://olcsodvd.net

2011-02-07