Az utolsó kötelező biztosítás kampány statisztikája
Az utolsó kötelező biztosítás kampányban másfél millió új kötelező biztosítás kötést regisztráltak. Ebből 1 millióan biztosítót is váltottak. Sokan 10-15 ezer forintot is megspóroltak egy-egy biztosítónál való kötéskor. Ez volt az utolsó év amikor évvégén kellett kötelezőt váltani,ezentúl a szerződések egy éves fordulópontjakor lehet majd váltani.Volt olyan biztosító aki ügyfelei ötven százalékát elveszítette. Másfél millióan kötöttek az idén kötelezőt, és ebből egy millió biztosítót is váltott. Bővebb információkat weboldalunkon találhatnak kötelező biztosítás kalkulátorral is tudunk szolgálni és sok értékes információval. 2009 ben több mint egy millióan váltottak kötelező biztosítást,és ennek nagy része már használta a kötelező kalkulátort,ez azt jelenti hogy 25 milliárd forintnyi díjcsökkenés is lehet a 2010 es év végére. Volt olyan autós aki akár 17 ezer forintot is megspórolt,mert használta a kötelező kalkulátort.
Forrás: http://www.biztositasvaltas.hu
2010-10-09
Szabja lakásbiztosítását minden évben a valós tényekhez
Még mindig nem gondolkodnak az emberek, és nem értik meg mennyire fontos a lakásbiztosítás. Sokan csak akkor ébrednek fel amikor elveszítettek már mindent, de akkor már késő. Lakásbiztosítás kalkulátorral pár perc alatt kiszámolhatja mennyi pénzt kellene nélkülözzön lakásbiztosítása megkötése érdekében. Szabja lakásbiztosítását minden évben a valós tényekhez és előzze meg az alulbiztosítottságot. Ehhez egy egyszerű módszert tudunk ajánlani, a lakásbiztosítás kalkulátort. Könny és gyors megoldás, a gondok elkerülése érdekében.
Forrás: http://www.xn--laksbiztostskalkultor-c0bih40a.hu
2010-10-09
Kötelező biztosítás kalkulátorral percek alatt megtalálhatja az önnek legkedvezőbb biztosítást
Új kötelezőt köt és marad ugyan annál a biztosítónál ahol eddig volt? Ez azt jelenti, hogy nem veszíti el addigi bonuszait,de abban az esetben ha késve fizet kamatot számolnak fel. Oldalunkon többet is megtudhat, és persze kötelező biztosítás kalkulátor is található ott. Kötelező biztosítás kalkulátorral percek alatt megtalálhatja az önnek legkedvezőbb biztosítást. Oldalunkon percek alatt kiszámíthatja biztosítását. Végre erre is megtalálták a megfelelő megoldást. Erről és mindenről ami kötelező biztosítás, olvashat oldalunkon és még kötelező biztosítás kalkulátorunk is van. Oldalunkon többet is megtudhat, és persze kötelező biztosítás kalkulátor is található ott.
Forrás: http://www.xn--ktelezbiztostskalkultor-55bh61a9hp8g.hu
2010-10-09
A vállalkozó biztosítás is csökkent
A vállalkozó biztosítás is csökkent a válság hatására, és mint azt mindenki tudja egy vállalkozás biztosítás nélkül kockázatos működtetni. Egyre több biztosító szorgalmazza az életbiztosítás kötést. A két legfontosabb szempont a biztonság és az anyagi hozam. Életbiztosítást szeretne kötni, de attól tart, hogy nagyok a biztosítási díjak? Sokan a késleltetett fizetést választják, így kapnak még 30 napot a biztosítási díj kifizetésére. Mindenki a lehető legolcsóbban szeretne biztosítást kötni. Ezért is kötjük meg biztosításainkat interneten keresztül, mert a biztosítási díj sokkal kisebb. Oldalunkon kedvező ajánlatokat talál. Életbiztosítást szeretne kötni, de attól tart, hogy nagyok a biztosítási díjak? Sokan a késleltetett fizetést választják, így kapnak még 30 napot a biztosítási díj kifizetésére
Forrás: http://www.xn--biztostsdj-y4a6le.hu
2010-10-09
A legolcsóbb biztosítás
Véletlen balesetek mindig vannak, ezért is érdemes utasbiztosítást kötni külföldi utazás esetén. Szüleit bármi baleset érné, a család közeli hozzátartozójából egyiket azonnal oda utaztatja a biztosító költségére, hogy vigyázzon rá. Utasbiztosítás vagy egészségbiztosítási kártya? Az utasbiztosítás több dologra biztosít míg a kártya csak gyors orvosi ellátásokra érvényes. Internet hozzáférésre van szükségünk és több biztosító ajánlatából válogathatunk. Fontos számukra hogy mit is nyújt utasbiztosításuk, ezért is nem a legolcsóbb biztosításokat kötik meg. Az utazók harmada még mindig a legolcsóbb biztosítást köti meg. Napi pár száz forintért köthet utasbiztosítást és máris megúszta ezeket a költségeket. Az utasbiztosítás sok esetben csupán három-négyszáz forintba kerül,de így nyugodt szívvel utazhatunk bárhová. Több tíz ezer forint elmehet az orvosi ellátásra.
Forrás: http://www.utasbiztositasdij.hu
2010-10-09
Az új kötelező biztosításokról
A Wabard visszatér a piacra. Megújult erővel, és számos új kedvezménnyel várja majd vásárlóit. Több ezer új szerződésre számítanak, és a 30 – 40 év közötti vagy ettől idősebbeket célozza meg kedvező kötelező biztosítási ajánlatokkal. A Wabard visszatérésének köszönhetően, csökken a kötelező biztosítás értéke. A cég kb. tíz ezer ügyfélre számít, az eddigi adatok szerint. Alacsony áron kínál kötelezőt, kedvező feltételekkel és ez sok ember figyelmét felkeltette,de nem csak a magánemberekét hanem a fuvarozó cégekét is. 48. 2011-től sok autó tulajdonos kötelezőt fog váltani. És miért? Sokkal több pénzt fog megtakarítani az új kötelező biztosításokkal. Eddig, akik gyors kárrendezésben szerettek volna részesülni, kevesebb pénzt kaptak. Az új autót vásárlók, kötelesek az autó vásárlásakor kötelezőt kötni, új kártalanítási alapot akarnak létrehozni.
Forrás: http://www.kotelezobiztositasdij.hu
2010-10-09
Ha Ön kötelező biztosítást szeretne váltani
Ha kötelező biztosítást szeretne kötni és nem tud eligazodni a rengeteg ajánlat közül, akkor mi segítünk Önnek. Fontos tudni az újabb változtatásokról is, és ennek függvényében megválogatni a biztosítását. 2011-ben megint változni fog a kötelező biztosítási törvény. A kötelező biztosítási törvény megint változni fog. Ezekről érdemes idejében tájékozódni nehogy kötelező biztosítás nélkül maradjon. Nálunk sok hasznos információval lesz gazdagabb. Ha Ön kötelező biztosítást szeretne váltani, de nem tudja, hogy miként és melyik lenne a legkedvezőbb, akkor forduljon hozzánk, mi segítünk. Oldalunkon a kötelező biztosítással kapcsolatos kérdéseire azonnal választ kap. A kötelező biztosítási törvény megint változni fog. Ezekről érdemes idejében tájékozódni nehogy kötelező biztosítás nélkül maradjon. Nálunk sok hasznos információval lesz gazdagabb.
Forrás: http://www.kotelezobiztositasonline24.hu
2010-10-08
Az új osztályozás szerint fognak kötelező biztosítást fizetni
A kocsik új osztályozás szerint fognak kötelező biztosítást fizetni. Ennek az értelmében az év elején több százezren fognak újra kötelező biztosítást váltani, hogy a legmegfelelőbb biztosítást kapják meg. Az új kötelező biztosítási szabályok megváltoztatása magával vonta a bónusz-málusz rendszer megváltoztatását is. Ha szeretnél többet megtudni a változtatásokról és ezeknek a következményeiről, akkor forduljon hozzánk. A bónusz-málusz rendszer kedvezőbb feltételeket szab meg mindazoknak, akik nem fizették be a kötelező biztosításuk költségeit. Akik késve tudták befizetni a csekket, így ők sem veszítik el a bónuszukat. Ha valaki nem fizette be a kötelező biztosítási díját, akkor elveszítette a bónusz-málusz kedvezményét, viszont az új kötelező biztosítási törvény ezt megszüntette és nem fog az eddig megszerzett bónuszok nélkül maradni.
Forrás: http://www.biztositasonline24.hu/kotelezobiztositas
2010-10-08
Alaposan meg kell nézni a biztosítási feltételeket
Alaposan meg kell nézni a biztosítási feltételeket, hiszen nem szabad rögtön az elsőnek neki szaladni. Így akár több ezer forintot is megtakaríthat. Ne hagyja, hogy a biztosítók irányítsák, vegye saját maga kezelésbe az életét. A biztosítás megkötése előtt alaposan tájékozódjunk. Ez már csak a mi érdekünk, hiszen olyan információk birtokába juthatunk, ami akár több ezer forint megtakarítást is lehethetnek Önnek. A biztosítás kalkulátor segítségével azonnal és kényelmesen meg tudja, hogy mennyibe kerül Önnek a biztosítása. Még az is lehet, hogy most sokkal kedvezőbb áron juthat hozzá, mint amit most fizet. Az átkötés nem kerül semmibe sem! A biztosítás kalkulátor segítségével weboldalunkon utána nézhet a különböző biztosítások árainak, kedvezményeknek. Ha szeretné, akkor első kézből megtudhatja a legfrissebb biztosítási ajánlatokat.
Forrás: http://www.biztositasonline24.hu
2010-10-08
Szabadfelhasználású hitel
Szabad felhasználású hitelt szeretne igényelni és szeretné megtalálni az elérhető legkedvezőbb lehetőséget? Ingatlanfedezettel igényelhető jelzáloghitelre vagy fedezet nélküli személyi kölcsönre lenne szüksége?
A legkedvezőbb hitellehetőségek ingatlanfedezettel érhetők el, hiszen ebben az esetben a bank kockázata lényegesen alacsonyabb. Ennek következtében alacsonyabb kamattal tudja nyújtani a kívánt finanszírozási formát, ami lényegesen alacsonyabb havi részleteket eredményez.
Honlapunkon található hitelkalkulátor segítségével könnyen ki tudja számolni, mekkora havi részletekkel számolhat az elérhető legkedvezőbb hitellehetőségek segítségével.
Kérje szabad felhasználású hitel ajánlatunkat online, díjmentesen és kötelezettségek nélkül!
Takarítson meg akár havonta több ezer forintot segítségünkkel!
Teljes körű és díjmentes jelzáloghitel tanácsadás.
Hitelinfó irodák az ország egyre több városában.
Forrás: http://szabadfelhasznalasu.hitel.co.hu
2010-10-04
Az év elejétől új kötelező biztosítási törvény jelent meg
Érdemes megnézni részletesen, hogy milyen változásokat tartalmaz, hogy ne érjek váratlanul az esemény. Oldalunkon szélesebb körben is tájékozódhat a biztosításokról. A legjobb megoldásokat megtalálhatja oldalunk és a biztosítás kalkulátor segítségével ki is számolhatja. Nagyon fontos lesz odafigyelni a kötelező biztosításunkra, hiszen jövőre igazi változások lesznek, mely mindenki igencsak hatással lesz, változtatni kell és ajánlott is. Nálunk bővebben olvashat róla!
Forrás: www.xn--ktelezvlts-y4ac7xt9b.hu
2010-09-26
Forex Kereskedés az Atlantic FX-xel
A Forex a foreign exchange market rövidítése, amelyet devizapiacnak hívunk. A Forex Kereskedés során az egyik devizát a másik ellen vásároljuk vagy eladjuk. A devizapiac a világ legnagyobb piaca, melynek napi forgalmát a szakértők 3000-4000 milliárd USD-re becslik. Miért van szükség a devizapiacra? Tételezzük fel, hogy egy német cég elad 1000 db autót egy amerikai vállalkozásnak. A német cég Euróban szeretné, hogy kifizessék, viszont az amerikai vállalkozás Dollárban tud csak fizetni. Tehát át kell váltani az egyik fizetőeszközt a másikra valamely arányszám alapján, többek közt ezért van szükség a devizapiacra. A piac legnagyobb résztvevői a bankok, trösztök és deviza tréder spekulánsok, akik az árfolyamok mozgására spekulálnak, hasonlóan azokhoz akik a tőzsdei kereskedéssel keresik kenyerüket.
Forex kereskedési rendszer
Ennek a kereskedési rendszernek nincs központi adminisztrációs helye, mint a normál tőzsdék esetén. A forex piac valójában egy “interbank” over-the-counter (OTC) (tőzsdén kívüli ügylet) piac, amely azt jelenti, hogy nincs egyetlen-egy rögzített váltási árfolyam sem a devizapároknál. A deviza piac hétköznapokon a nap 24 órájában működik. Ahhoz, hogy részt tudjunk venni a kereskedésben egy Forex brókerre van szükségünk, aki megbízásainkat végrehajtja a nemzetközi devizapiacon egy kereskedelmi szoftver(Atlantic Pro, MetaTrader 4) segítségével.
Fontos, hogy mindenkinek meg kell tanulnia a Forex Kereskedés alapjait, mielőtt belevágna az első igazi kereskedésbe. Az Atlantic FX-nél ingyenes forex leckék érhetők el. Továbbá ingyenesen letöltheti a Forex szoftvert, amelynek segítségével egy ingyenesen kockázat- és kötelezettségmentesen próbálhatja ki, sajátíthatja el a deviza kereskedés és CFD kereskedés fortélyait egy virtuális kezdőtőkével. Demó számlát itt nyithat.
Ha már úgy érezzük készen állunk a valós pénz keresésre, akkor az éles Forex számla nyitása az
Atlantic FX-nél nagyon egyszerű, mindösszesen néhány percet vesz igénybe.
A Számla nyitás mindösszesen három egyszerű lépésbe telik. Az első lépés: ki kell választania a számla típusát, hogy magánszemélyként vagy pedig cégként szeretne számlát nyitni.
A második lépés: Az online regisztráció és számlanyitáshoz szükséges dokumentumok elküldése a brókercégnek.
A harmadik lépés: A regisztrációnál megadott email címünkre megkapjuk belépési adatainkat, mellyel hozzáférhetünk kereskedési számlánkhoz, különböző kezdőtőke elhelyezési módokkal egyaránt
Nyithat ingyen Metatrader 4 és Atlantic Pro demo számlákat is az Atlantic FX-nél.
Forrás: http://www.atlanticfx.com
2010-09-26
A KGFB rendeleti változásai
Ennek ellenére nem árt azokat a tényezőket is figyelembe venni, mielőtt a kötelező biztosítás váltás folyamatát elindítja valaki, hogy a jelenlegi biztosító milyen minőségben nyújtja szolgáltatásait. Ezzel a véleménnyel a gépjármű tulajdonosok nagy része nem ért egyet, ám nem igazán tudnak mit tenni.Az autókat már a motorok alapján kategorizálják. Ennek magyarázata, hogy a motorok a teljesítményüket, kisebb méret mellett ugyanazt nyújtják. A KGFB rendeleti változásai arra késztetik a gépjármű tulajdonosokat, hogy jobb megoldást találjanak, amivel megtakarítást érhetnek el. A károkozónak 15 napon belül kell a kárt bejelentenie, a károsultnak 30 napon belül. A biztosítónak 30 nap után kell felszólítást küldenie az ügyfélnek.
Forrás: http://www.xn--biztost-vlts-kbbc7owd.hu
2010-09-26
A legjobb megoldás a casco
Kezdő sofőr és félti autóját? Még nem biztos vezetési stílusában, és fél hogy baj éri az autót? Kössön cascot, máris egy gonddal kevesebb. Casco kalkulátorral kiszámolhatja mennyit is kellene fizessen ezért. Egyre több és több autó jár az utakon, így nő a balesetveszély is. Ezért is érdemes cascot kötni, ezzel nagyobb biztonságba tudhatjuk az autónkat, casco kalkulátorral meg percek alatt kiszámíthatjuk casconk díját. Lassan vége a nyárnak és kezdődnek az esőzések, havazások, ez még több véletlen balesetet jelent. Elég egy koccanás és több tíz ezres kárt szenvedhet az autónk. Erre a legjobb megoldás a casco, melyet casco kalkulátorral kényelmesen otthonról kiszámíthatunk. Magyarországot még mindig számos vihar sújtja, és ez több száz autót megrongál. Ilyenkor fogják a fejüket, és azt kérdezik, mit tegyenek.
Forrás: http://www.xn--cascokalkultor-5gb.hu
2010-09-26
A biztosítók fejlesztik internetes oldalaikat
Csökken a casco ára, és nő ennek az interneten megkötött szerződések száma. Ezt látván a biztosítók fejlesztik internetes oldalaikat, hogy minél könnyebben és hatékonyabban működjön a dolog. A hírekben egyre több autóbalesetről hallunk, és ez az adatok szerint ösztönzi az autó tulajdonosokat a casco biztosítás kötésére. Önnek van már? Kedvező ajánlatokkal várjuk internetes oldalunkon, ahol ki is számolhatja mennyibe kerül cascoja. A mutatók szerint nőtt az online cascot kötő emberek száma. Ez a kedvező feltételeknek és a csökkenő áraknak köszönhető. Interneten megkötött cascoval akár 30 százalékot is megspórolhat a díjból. Nem érdemes kihagyni.
Forrás: www. xn--cascodj-dza.hu
2010-09-26
Kedvező lakásbiztosításokat köthet
A híradóban mást sem látunk már, csak hogy elmosta az eső a házakat, lerepítette a háztetőket a szél. Ez nagyon szomorú, főleg azoknak, akiknek még nincs lakásbiztosításuk, és önerőből javítják meg a házat, ha van rá lehetőségük. Ne legyen felelőtlen és ne a lakásbiztosításon próbáljon spórolni pár ezer forintot. Kössön inkább interneten lakásbiztosítást itt 20-30 százalék kedvezményt is kaphat, de ne hagyja lakását biztosítás nélkül. Biztosítsa nyaralóját is, mert soha nem lehet tudni mi történik, látva az utóbbi napok időjárását. Kedvező lakásbiztosításokat köthet nyaralójára. Erről oldalunkon mindent megtudhat. Forduljon hozzánk maximális bizalommal. Kössön lakásbiztosítást, otthonról kényelmesen a legrövidebb idő alatt. Könnyedén és gyorsan összehasonlíthatja a legtöbb ajánlatot, és kedvére választhatja a legmegfelelőbbet. Lakásbiztosítás kalkulátorunk segítségével megtaláljuk önnek a legmegfelelőbb megoldást.
Forrás: www.xn--laksbiztostsok-xgbi6r.hu
2010-09-25
A biztosítás kalkulátor használata népszerű
Az elmúlt hónapokban nagy károkat okozott az időjárás. A Generali sms-en keresztül értesíti klienseit a közeledő viharról, ezzel akarnak segíteni a nagyobb károk megelőzése érdekében. A biztosítás kalkulátorunk segítségével megtalálhatja a legjobb megoldást. Nyaralás előtt jó odafigyelni pár dologra, és házunk biztosításáról sem szabad megfeledkezni. Látogasson fel oldalunkra és biztosítás kalkulátorunk segítségével, számolja ki biztosítása értékét. A biztosítási cégek a katasztrófabiztosítást szorgalmazzák. Lakásbiztosítás kalkulátorunk segítségével megtalálhatja az önnek megfelelő biztosítást. Kényelmes és olcsó megoldás minden ügyfél számára. Weboldalunkon ki is próbálhatja.
Forrás: http://www. xn--biztostskalkultor-dpbh4u.hu
2010-09-25
Az új kötelező biztosítás törvényről
Ismét új törvény lépett életbe a kötelező biztosítással kapcsolatban. Az üzembentartóval szerződik a biztosítás és nem a tulajdonossal. A kötelező 1 évre szól és az első év az úgynevezett kockázatviselés. A sok kötelező biztosítás váltás miatt több időt kell várjunk a csekkekre. Ez azért is történt meg, mert az adminisztráció felhalmozódott és több ezer gépjárműt tulajdonos nem kapta meg az esedékes csekkeket. A MABISZ szerint nem megfelelő az új kötelező biztosítás törvénye. Ezt azért mondják mert jövő évtől, ha autóját baleset után közlekedés szempontjából veszélyesnek találják műszakira küldik ami sok pénzbe kerül.
Forrás: http://www.xn--biztostsvlts-ibbcc8p.hu
2010-09-25
A csökkentet biztosítási díj
Hatalmas versengés folyik a biztosítási társaságok közt, mivel mindenki magához szeretné csábítani a klienseket. Leginkább az alacsony biztosítási díjjakkal akarják megfogni vásárlóikat. Ez mellett még sok kedvezményes ajánlat várja önöket. Szereti ha gyorsan és jól szolgálják ki? Itt a nagy lehetőség. Kössön biztosítást interneten keresztül és minden egyszerűbb lesz, és nem utolsó sorban a biztosítási díj is kisebb. Próbálja ki! Önnek mi a fontos? A csökkentet biztosítási díj, vagy fontos az is hogy mit is kap a pénzéért cserébe? Elgondolkodtató kérdés. Oldalunkon mindent megtudhat, ami ezzel kapcsolatos. Látogassa meg ön is és győződjön meg.
Forrás: http://www.xn--biztostsdj-y4a6le.hu
2010-09-25
Csökkent a biztosítás kötések száma
Nagy kedvezményekkel jutalmazzák azokat akik online kötik meg biztosításukat. Látogassa meg oldalunkat és tudjon meg többet. A biztosítók számára nehézségeket okoz a megtakarítások csökkenése, és a cafeteria megadózása is. Magyarországon a biztosító cégek nagy veszteségektől tart. Csökkent a biztosítás kötések száma, a válság miatt. Fontos számukra azon emberek akik hosszú távra gondolkodnak,mottójuk az értékteremtés és elkötelezettség. Nagy kedvezményekkel jutalmazzák azokat akik online kötik meg biztosításukat. Fontos számukra azon emberek, akik hosszú távra gondolkodnak,mottójuk az értékteremtés és elkötelezettség. A biztosítók számára nehézségeket okoz. Csökkent a biztosítás kötések száma, a válság miatt. Az interneten keresztüli biztosítás kötés egyre népszerűbb. Látogassa meg oldalunkat és tudjon meg többet.
Forrás: http://www.xn--biztostskts-q7a1i3b1i.hu
2010-09-25